Lenz törvénye
(Wikipedia)
A Lenz-törvény az elektromágneses indukció során keletkezett indukált feszültség irányának a meghatározására alkalmas.
Az indukált feszültség iránya mindig olyan, hogy a zárt vezetőben általa létrehozott áram körül létrejövő mágneses terével akadályozni igyekezik az őt létrehozó indukáló folyamatot (például relatív elmozdulást).
Az áramkörbe kapcsolt tekercsben, vagy vezetőben, mind bekapcsoláskor, mind pedig kikapcsoláskor feszültség indukálódik. A Lenz-törvény értelmében iránya bekapcsoláskor az áramforrás feszültségével ellentétes, míg kikapcsoláskor azzal megegyező irányú.
Az áramerősség változása a tekercs keresztmetszetén áthaladó erővonalak számának - a fluxusnak - a változását is jelenti. A fluxusváltozás indukálja tehát a jelentkező +, vagy - előjelű többletfeszültséget. Bekapcsoláskor az áram 0-ról I-re növekszik. Az indukálódó feszültség következtében létrejövő áram iránya ellentétes az áramkörben meginduló áram irányával, így a ténylegesen folyó áram lassabban éri el maximumát. Kikapcsoláskor az áram I-ről 0-ra csökken. Az ekkor indukálódó feszültség következtében most viszont, olyan áram jön létre, amely a hirtelen megszűnését késlelteti, tehát a megszakítás után is folyik még áram valameddig a körben.
Az önindukció jelenségében az áram és a mágneses tér tehetetlensége nyilvánul meg.
A törvényt Lenz 1834-ben ismerte fel.